Nem tudok mit kezdeni magammal, elment mindentől a kedvem. Néha legszívesebben sikítanék egy nagyot, hátha attól megoldódna minden, de nem. Kár is ábrándozni. Nem megy minden magától, pedig már néha lehetne minden csak egy csettintésre. Hmm, nem bánnám, -és szerintem Ti sem- vagy igen!?
Most csak céltalanul elkezdtem írni, nem tudom mi lesz belőle. Folyamatosan Three Days Grace-t hallgatok, és igen, a zene képes javítani és épp úgy rontani is a helyzeten.
Biztos nektek is volt már úgy, hogy elkezdtetek zenét hallgatni, és mindaddig egészen jó kedved volt, míg meg nem hallottál valami lassú számot, vagy éppen valamit, ami emlékeztet valakire/valamire. Egy pár kedves emberre, vagy vannak hozzá kapcsolódó élményeitek amikre szívesen gondoltok vissza.
Vicces, a mai világban már mindenki rohan, senki nem figyel oda a másikra, vagy csak nem akar? De hát, miért ne? .. Nehezen vesszük észre azt, ami az orrunk előtt van. Mindennap úgy kéne élni, hogy elmondhasd róla, igen, volt egy jó napod. Nevettél a barátaiddal, együtt tölthetted az időd a szeretteiddel, és még élvezted is. Elég csak egy szimpla mosoly egy kedves baráttól, egy ölelés ha nem vagy a helyzet magaslatán, vagy bármi.
Ha a szivárványt akarod, az esőt is el kell viselned.
puszipacsi.
dorcsí.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.