Itt az idő, hogy írjak, megint. Először is, volt már olyan, hogy nagyon szerettel valamit, szinte az egész életedet jelentette, és most hirtelen azt akarják, hogy hagyd abba? Elvárták már tőled azt, hogy mondj le arról, ami fontos neked? Remélem nem, mert akkor most nem érzel akkora fájdalmat, mint én...
Ennyi volt? 10év, és vége? Nem akarom. Másodikos korom óta táncolok, és imádom! Minden héten várom a napot, hogy mikor mehetek. Minden pénteken jövök haza, nézem az órát, készülődök, és megyek. Igaz, van, mikor tényleg nincs kedvem...de akkor is elmegyek, mert tudom, hogy ott vannak a csajok, és találkozok velük. Akikkel mindig jókat nevetünk, és bénázunk, ha új gyakorlatokat tanulunk. Ott van Klaudia, Brigi, Dorina, Fruzsi, Kriszti, Bea, Karola és nem utolsó sorban Mártika. Nem akarom őket otthagyni, szeretem őket, és szeretek táncolni is. Viszont...nagyon úgy néz ki, hogy nem folytatom tovább. Miért? - hagyjuk..
A szívem megszakad, ha arra gondolok, hogy nem mehetek, de hát..ilyen az élet! ;) kiszámíthatatlan. Sose tudhatod, hogy mit hoz a jövő. Remélem, hogy ebben a dologban nekem csak jót. :( Na, de most ennyi egyenlőre elég is. Majd ha lesz valami fejlemény ezügyben, akkor majd írok.
puszpá.
dorcsí.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.